Erősödő kutatói együttműködés a GMO-mentes szójatermelés érdekében
kormány.hu – 2017. augusztus 1., kedd, 09:00

Magyarország elkötelezett és következetes támogatója a GMO-mentes mezőgazdaság megóvásának tudományos-kutatói együttműködések erősítésén keresztül is – fogalmazott dr. Gyuricza Csaba a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója a „Kína-Európa Szója Szimpóziumon” pekingi felszólalásában.

A tanácskozás keretében a főigazgató kiemelte, hogy ez a termelési mód építkezik évszázados tradícióinkra, így az egészséges és hagyományos élelmiszerek termelése és fogyasztása mellett kötelezi el hazánkat.

A Szimpózium keretében a NAIK szorosabb tudományos és kutatói tapasztalatcserére építkező kapcsolatokról szóló megállapodást készít elő a Kínai Agrártudományi Akadémiával.

Dr. Gyuricza Csaba kiemelte, hogy a takarmányozáshoz felhasznált génmanipulált szója kiváltása igen komoly feladat, így a mezőgazdasági termelésre vonatkozó átfogó európai fehérjepolitika összefogás nélkül nem valósítható meg. 2013-ban Magyarország ennek jegyében az elsők között csatlakozott a Duna Szója Szövetséghez.

A Duna-Szója Szövetség és a Kínai Agrártudományi Akadémia közös szervezésében megvalósult Pekingi Szója Kongresszuson való kiemelt magyar megjelenés folytatása annak a munkának, mely a tengeren túlról érkező génmódosított szójaimport kiváltására irányul. A közelmúltban 14 uniós ország csatlakozott ahhoz a Dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter és német kollégája által kezdeményezett Európai Szója Nyilatkozathoz, melynek aláírói vállalják a pillangós növények élelmiszeripari és takarmányozási célra történő termesztésének ösztönzését.

A szakmai és tudományos elkötelezettség, amely akár a Magyarországot képviselő NAIK, akár több európai ország esetében megnyilvánul, kitűnő alap a megfelelő együttműködési keretek megtalálásához a kínai partnerekkel is. Az utóbbi években a magyar külpolitika „Keleti nyitás” stratégiájának eredményeképpen a magyar-kínai agrárdiplomáciai kapcsolatok örvendetes fejlődésnek indultak, amely alapján joggal bízhatunk benne, hogy egy újabb kapcsolódási pontot teremtünk a Kínai Népköztársaság és Magyarország közti tudományos együttműködésben – emelte ki dr. Gyuricza Csaba.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.