GK búza a magyarok kenyerébe
gabonakutato.hu; promenad.hu – 2017. augusztus 4., péntek, 09:20

A Magyarok Kenyere program keretében 2017-ben is gabonát gyűjtöttek a Csongrád megyei gazdák, gazdálkodók. A szegedi Gabonakutató Nonprofit Kft. idén is részt vállalt abból, hogy 2017-ben is sikerrel járjon e nemes kezdeményezés. 

Hódmezővásárhelyen, Kispál Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei elnökének telepén várták a felajánlásokat, augusztus 3-án, csütörtök délelőtt.  A Gabonakutató kiszombori telephelyén lévő terménytárolóból 10 mázsányi étkezési búzát pakoltak gépkocsira, s juttattak el a megadott címre. A zsákok tartalma duplán „szegedi” volt, hiszen a Gabonakutatóban betakarított búzaszemek az itt nemesített GK Berény búzafajta terméséből származott.

Tovább gondolva; a gyűjtőhelyen felhalmozott készletben biztosan szép számban akadt még GK fajtát megjelenítő kenyérbúza, hiszen a hazai őszi búza vetésterület közel negyedét foglalták el a közismert GK Csillag, a GK Körös és társaik. A Gabonakutató ily módon, közvetve is hozzájárul a Magyarok Kenyere programhoz éppúgy, mint általában a magyarok kenyeréhez.  

 

A Promenad.hu tudósítása az eseményről: Nemes célért gyűjtötték a búzát

A kezdeményezés 2011-ben indult útjára, melynek lényege, hogy egy közös összefogással támogassák a határon túli és magyarországi rászorulókat. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara stratégiai partnere a Magyarok Kenyere Programnak. A Csongrád megyei gazdák Hódmezővásárhelyen, Kispál Ferenc telepén gyűltek össze, illetve hordták össze adományaikat.

Miután megalakult az új Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, átvette ezt a búzagyűjtést. Így könnyebb koordinálni, és a gazdálkodók is egyre több búzát hoznak. A program kezdetén csak néhány tonnával sikerült összegyűjtenünk, azonban a tavalyi évben már 14 tonna búza gyűlt össze. Ez egy szép teljesítmény, ami mutatja a nemzeti összetartozást és a kezdeményezés sikerességét.” – mondta el Kispál Ferenc, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Csongrád megyei elnöke.

Idén augusztus 13-án rendezik meg az Összeöntés Ünnepét, amelyre a Magyarországról és a határon túli területekről jelképesen egy-egy zsák búzát visznek, melyeket ünnepélyes keretek között egyesítenek.

Hevesi István, mindszenti családi gazdálkodó több mint 300 kiló búzát adományozott. A gazdálkodó elmondta, hogy már évek óta minden évben megjelenik a gyűjtőhelyen, hiszen szeretne segíteni a rászorulókon.

Fontosak azok a célok, amiket a Magyarok Kenyere program kitűzött maga elé. Az összegyűlt búza jó helyre fog kerülni, maga a gyűjtés pedig összehozza az embereket. Mindenféle h+áború nélkül egyesülnek a magyar gazdák a határon túliakkal, egy magasztos cél érdekében.” – nyilatkozta Hevesi István.

Programajánló

2017. augusztus 24., csütörtök, 09:30
2017. szeptember 7., csütörtök, 09:30
Helyszín: Imregi Családi Vendéglő (Rendezvény Terem) 2700 Cegléd Béke tér 8.
2017. szeptember 20., szerda - 2017. szeptember 24., vasárnap
2017. szeptember 29., péntek

Pályázati felhívások

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ifjú Agrárkutatók részére

Hírlevél