Nigériában tárgyalt a NAIK főigazgatója
2017. február 28., kedd, 16:00

A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ megbízott főigazgatója, Prof. Dr. Gyuricza Csaba is tagja volt annak a magyar delegációnak, amely a Nigéria és hazánk közötti mezőgazdasági együttműködés fejlesztéséért utazott Abujába.

A képen Dr. Shehu Mahmud Usman Ahmed és Prof. Dr. Gyuricza Csaba, háttérben Prof. Dr. Ternák Gábor nagykövet

A kiutazó küldöttség tagjai voltak: Horváth Márk, a KKM Afrika Főosztályának vezetője; Dr. Aleksza László, a Szent István Egyetem docense; Nagy László, Magyarország leendő nigériai nagykövet-helyettese és Molnár István, az Agrár Bioetanol Kft. ügyvezető igazgatója. A magyar szakemberek tárgyalást folytattak több helyi tisztségviselővel, köztük Sadia Umar Farouq miniszter asszonnyal, illetve Dr. Shehu Mahmud Usman Ahmed úrral, Nigéria mezőgazdasági ügyekért felelős államtitkárával.

Nigéria Afrika egyik növekedési motorja, Magyarország számára pedig kiemelt partner Dél-Afrika mellett, a mezőgazdasági együttműködések pedig jó lehetőséget kínálnak hazánknak, hogy technológiával, tudással betörjünk az afrikai piacra.

Amint az ismeretes, a déli nyitás politikájának egyik első eredményeként 2016-ban megállapodás született a Záriai Egyetem és az Agrár-Bioetanol Kft. között, egy 1,2 megawatt teljesítményű biogáz üzem építéséről az afrikai országban. A delegáció a bioetanol erőművel kapcsolatos aktuális teendők megbeszélésén túl különös figyelmet szentelt a magas hozamú magyar kukorica vetőmagok exportlehetőségeinek kiaknázására, a magyar cégek közreműködésével történő nigériai hulladékfeldolgozás fejlesztésére, illetve a vízgazdálkodás területén történő magyar tudásexport elősegítésére.

„A NAIK technológiai exporttal, vetőmagok, elsősorban a magyar kukorica Nigériába történő bevezetésében vállal szerepet. Megállapodás született arról, hogy Nigéria öt eltérő ökológiai feltételekkel rendelkező területén folytatott fajtakísérletben, több szegedi hibrid kukorica is kipróbálásra kerül a közeljövőben” – hangsúlyozta a főigazgató.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.