A lapnak adott interjúban a szakember azt mondta: a túlzottan normatív alapokra helyezett támogatási rendszer nem ösztönzi a termelőket a versenyképesség erősítésére, márpedig fel kell készülni arra, hogy a jövőben más, szerényebb támogatási rendszer lehet. Ha a mezőgazdaság elmúlt években megfigyelhető dinamizmusát fenn szeretnénk tartani, akkor a precíziós technológiákra, az öntözésre, az integrációra, összességében a fejlesztésre és a fejlődésre kell támaszkodnunk.

– A nemrégiben rendezett siófoki Agrárszektor konferencián tartott előadásában azt mondta, hogy a magyar mezőgazdaság aránytalanul nagy mértékben függ a támogatásoktól. Tény, hogy a támogatás fontos szerepet tölt be a gazdák életében, de valóban annyira erős lenne ez a függőség?

– Kétségkívül így van, bár gyorsan hozzátenném, hogy nemcsak Magyarország esetében. Az uniós támogatási rendszer egységes, és több országra is ugyanez jellemző. Ott kezdeném, hogy a magyar mezőgazdaság dinamikus növekedésen van túl, az elmúlt 10 évben mintegy 1000 milliárd forinttal nőtt a hazai agrárium kibocsátása. Ugyanakkor ebben helyzetben is fontos, hogy a sikerek mellett a nehézségekről, a hazai ágazat realitásairól is őszintén beszéljünk. 1990 óta a világ mezőgazdasága mintegy 80 százalékkal nőtt – a hazai eközben majdnem 20 százalékkal csökkent. Tény, hogy a kibocsátásunk nem éri el a rendszerváltáskori szintet. Jelenleg a 15 régi EU-tagállam termelési eredményének nagyjából a felét érjük el, átlagosan 50–55 százalékon állunk 1 hektárra vetítve. Ebből az is következik, hogy a kibocsátásban kiemelkedően magas az agrártámogatások aránya.

Kifejezetten támogatásorientált a mezőgazdaság: a területalapú támogatás 400–450 milliárdot, az összes támogatás 650–800 milliárdot tesz ki évente. Ez óriási arány. Természetesen senki nem ágál a támogatások ellen, jól jön ez a pénz a gazdáknak, de arra fel kell készülni, hogy adott esetben más támogatási rendszer is lehet a jövőben.

A dotációk nem biztos, hogy a versenyt erősítik, márpedig ha kevesebb támogatás lesz, akkor az érzékenyen érinti a gazdákat, és nem tudnak a versenyben helytállni. A támogatások nagyobbrészt normatív alapon érkeznek, ez alól talán csak egyes környezetvédelmi elemek jelentenek kivételt. Ez pedig a verseny ellen hat. Ráadásul messze a lehetőségei alatt teljesít a magyar agrárgazdaság, mint azt geopolitikai helyzetünk és ökológiai adottságaink lehetővé tennék.

– Támogatásokra alapozott környezetben mit lehet tenni azért, hogy a gazdák gondolkodása megváltozzon, és hogy támogatások nélküli eredményességre törekedjenek?

– Elemi érdekünk lenne, hogy egy támogatás nélküli világban is megálljuk a helyünket, és dotációk nélkül értelmezve is versenyképes és fenntartható termelést folytassunk. Ma már a kétkedők számára sem lehet kérdés, hogy a ’90-es évek elejének politikai-gazdasági traumája után a hazai agrárium magára talált.

Európa egyik leggyorsabban növekvő agrárgazdasága vagyunk jelenleg.

Azonban ha meg akarjuk őrizni ezt a dinamizmust, vagy még inkább fokozni szeretnénk, akkor elkerülhetetlen, hogy alkalmazkodjunk az egyre komplexebbé és egyre fenyegetőbbé váló globális kihívásokhoz. Itt olyan komoly változásokról van szó, mint a népességnövekedés, a klímaváltozás, a termőföld- és vízkészlet csökkenése, vagy a genetikailag módosított növények és állatok térnyerése.

a_technologia_oldja_fel_az_ellentmondasokat_naik_hirek_02.jpg

Fotó: Csatlós Norbert

– Nagyon komplex problémaköröket említ. A versenyképesség, a fenntarthatóság, az erőforrások, például a termőföld és a víz megóvásával együttesen sikerülhet egyáltalán? Lehet úgy hatékonyabban és többet termelni, hogy a fenntarthatósági szempontok jobban érvényesülnek?

– A csúcstechnológia alkalmazása hatványozottan erősítheti a termelők versenyképességét, és segít abban is, hogy takarékosabb, fenntarthatóbb gazdálkodást folytassanak. A precíziós gazdálkodás ezt a látszólagos ellentmondást fel tudja oldani. A technológia optimalizálja a ráfordításokat, tehát nem csupán arról van szó, hogy például mindenhova több tápanyagot juttat, hanem ahova nem érdemes, oda nem kerül annyi. Ezzel az optimalizációval a gazda költséget takarít meg, fenntarthatóbb, takarékosabb, ha úgy tetszik zöldebb gazdálkodást folytat, jó eredmények mellett. Ma már konszenzus van a tekintetben, hogy a precíziós technológiáknak nincs alternatívája.

– Sokan azt hozzák fel ellenérvként, hogy a precíziós technológiák ára még mindig meglehetősen magas, és ezek a drága berendezések, megoldások csak nagyobb és tőkeerősebb szereplőknek elérhetők, és a piacok is inkább nekik nyitottak. Hol van a helye ebben a képben a kicsiknek?

– Nyilvánvaló, hogy a csúcstechnológiáknak köszönhetően a méretgazdaságosság alsó határa egyre növekszik. Fokozatosan nő a nagyobb gazdaságok aránya a kibocsátásban. Másképp fogalmazva, az agrárium kibocsátás-növekedése 80 százalékban a nagyobb, versenyképesebb gazdaságoknak köszönhető. Csaknem 30 évvel a rendszerváltás után, és közel 20 évvel az ezredforduló után kijelenthető, hogy ha – elismerve a mezőgazdaság önellátó vagy hobbi funkciójának szerepét – versenyképességről, fenntarthatóságról, a kibocsátás fokozásáról beszélünk, a „nosztalgiagazdálkodás” ideje lejárt.

A birtokkoncentráció fokozatosan erősödik. 2000 óta csökkent a kisbirtokok, nőtt a közepes és nagygazdaságok részaránya. A 300 hektár feletti egyéni gazdaságok száma megháromszorozódott, a gazdasági társaságok esetében pedig 60 százalékos növekedést ért el.

A koncentrációnak egyetlen alternatívája lesz, még akkor is, ha ettől még ma is sok gazdánk idegenkedik, ez pedig az integráció. A törvényi feltételek hamarosan adottak lesznek hozzá, de a gazdáknak együtt kell működniük egymással. Be kell látnunk, hogy jelenlegi szerkezetében a hazai agrárium elérte teljesítőképessége csúcsát, a további növekedés átfogó fejlesztést igényel. Mint Siófokon tartott beszédemben is elmondtam, véleményem szerint a 21. század első évtizedeiben Magyarországon az agrárgazdaság több átfogó területén radikális előrelépésre van szükség ahhoz, hogy a versenyképesség, a termelésbiztonság, a fenntarthatóság feltételei javuljanak, úgy, hogy mindeközben a vidéki életforma vonzóbbá válik. Ezek egyike a már érintett birtokrendezés, de ilyen például az agrárkutatás is.

– Ha már agrárkutatás, és szóba került az integráció is, a mezőgazdaság-tudomány intézményrendszere is átesett egy integráción, ebből lett a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ. Most hogy látja: sikerült elérni az összevonáskor megfogalmazott célokat?

– A kutatói hálózat integrációjának legfontosabb célja az volt, hogy a korábban szigetszerűen létező tudást és kutatási kapacitást összevonja, illetve összehangolja. Ez egyébként a mezőgazdaság modernizálásával is összefügg, hiszen a csúcstechnológia sem úgy jön létre, hogy az egyik tudományban alkotnak valami újat.

A több tudományterületről érkező szakemberek interdiszciplináris munkájának eredménye egy-egy fejlesztés. Ez egy hálózatban működő kutatási modellben tud igazán jól működni.

Jó döntés volt tehát az integráció, a mostani komplett és komplex rendszer hatékonyabban tud működni.

– Akár az agrárkutatásról, akár a mezőgazdaság egészéről esik szó, mindig neuralgikus kérdés, hogy sikeres lesz-e a generációváltás. Lesz elég fiatal ezeknek a terveknek a megvalósításához?

– Ez nagyon nehéz kérdés, nem is egyszerű válaszolni rá. Annyi biztos, hogy divatossá kellene tenni a mezőgazdaságot és az agrárpályát, vagyis arra sarkallni a fiatalokat, hogy tanuljanak ezen a területen, akár kutatók, akár termelők akarnak lenni. Jelenleg a mezőgazdaságban dolgozók mindössze 4 százaléka rendelkezik felsőfokú szakirányú végzettséggel, középiskolai végzettséggel is kevesebb mint 10 százalék! Pedig

a mezőgazdaság ma csúcstechnológiai ágazattá válik, amelyben tudás nélkül, innováció nélkül nincs fejlődés.

Nincs olyan fejlett mezőgazdasággal rendelkező ország a világon, amely ne az innovációra alapozta volna fejlődését. Ebből mi sem maradhatunk ki!

– Gyakran elhangzik az is, hogy a magyar mezőgazdaság továbblépésének elősegítésére az öntözés újbóli elterjesztése lenne a legkézenfekvőbb tennivaló. Ez régóta bonyolult és nehézkes feladatnak tűnik, pedig néhány évtizeddel ezelőtt a mainál nagyobb területet is folyamatosan tudtunk öntözni. Milyen változást vár ezen a téren?

– Kétségkívül az öntözésfejlesztés az egyik kiemelt téma. Régi adósságot törlesztünk azzal, hogy elkezdődött az érdemi öntözésfejlesztés Magyarországon, és az új, nemrég elfogadott törvény kísérletet tesz a jogszabályi háttér rendezésére. Ha azonban a ciklus végére két és félszeresére kívánjuk növelni az öntözhető terület nagyságát, további súlyos tízmilliárdokra van szükség. Enélkül nem lesz meg a ciklus végére a most célul kitűzött 200 ezer hektár öntözött terület.

Ha sikeresek lesznek törekvéseink, és számottevően nő az öntözött terület, akkor is lesz olyan földterület, amelyen öntözés nélkül kell termelni, mert ilyen vagy olyan okból az adott helyen nem valósítható meg öntözési beruházás.

Ott a talajban lévő nedvesség megtartására és hasznosítására kell támaszkodnunk, hiszen legnagyobb víztározónk a talaj. Ugyanakkor a benne lévő nedvességnek nagyjából fele nem hasznosul. A nedvesség elpazarlása miatt a veszteség számszerűsíthető: mintegy 100 milliárdos nagyságrendű. Ezért az öntözés fejlesztése mellett a klímakár-csökkentő, nedvességtakarékos, talajvédő technológiákra is koncentrálnunk kell.

– Azon túl, hogy precíziós módszerekkel, fenntartható módon kellene termelni, mi volna ön szerint a követendő irány?

– Az egyik kiemelkedő téma a horizontális és a vertikális integráció erősítése. A mezőgazdasági tevékenység jövedelmezőségét alapvetően befolyásolja, hogy a nyersanyag-előállításra épülő feldolgozóipart hogyan képes maga köré építeni. A fejlett mezőgazdasággal rendelkező országokban az agrártermékeket felvevő agrobiznisz, vagyis a mezőgazdaságot ellátó szolgáltatások és az élelmiszer-előállítás, a kapcsolódó ágazatok súlya a mezőgazdaság bruttó hozzáadott értékének másfél-kétszeresét is elérheti, ugyanakkor Magyarországon csak 0,5–0,6 körül alakul ez az érték. Ez a helyzet egyúttal kijelöli az irányt, amelyet a magyar agáriumnak követnie kell annak érdekében, hogy az alapanyag-előállítás és a rá épülő feldolgozóipar egyaránt nagyobb hangsúllyal jelenjen meg a bruttó nemzeti termékben.