
Március 9-én a budapesti New York Palota Róma termében és annak előterében 37 borászat és 13 egyéb, turisztikai szolgáltató mutatkozott be a szakma és a sajtó meghívott képviselőinek, illetve a borkedvelő közönségnek. A bemutatkozó borászatok között szerepelt a NAIK Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Badacsonyi Kutató Állomása is.

Közel 600 vendég látogatta meg a rendezvényt
„Az összesített adatok alapján közel 600 vendég látogatta meg a rendezvényt. Az idén kilencedik alkalommal megrendezésre kerülő, hagyományos borvidéki sétakóstolón a látogatók a borvidék hegyeit „járhatták be” és ismerkedhettek az adott hegy borászataival és boraival. Ezt az élményt fokozta még a teremben elhelyezett két kivetítőn futó filmek látványa is.
A borászatok mellett hotelek és családi panziók, a legismertebb és új vendéglátóhelyek, helyi termékek (kézműves sajtoktól kezdve a házi káposztás rétesen keresztül a helyi piac teljes kínálatáig), valamint programhelyszínek is bemutatkoztak, akik kínálatukkal jól kiegészítették és teljessé tették a Badacsony és Balaton élményt. A látogatók örömmel vették számba a badacsonyi nyaralás tervezéséhez szükséges információkat is.
A Badacsonyi Kutató Állomás standja rendkívül népszerű volt
Programajánló
Hírek
Tisztelt Látogatók!
A hazai agrár-felsőoktatás szükséges megújulásának mérföldköve az alapítványi fenntartású Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) létrejötte, amely 2021. február 1-től 5 campuson, több mint 13 ezer hallgató számára fogja össze a dunántúli és közép-magyarországi élettudományi és kapcsolódó képzéseket. Az intézményhez csatlakozik a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is, így az új intézmény nem csupán egy oktatási intézmény lesz, hanem az ágazat szellemi, szakpolitikai és innovációs központjává válik, amely nagyobb mozgásteret biztosít a képzések, a gazdálkodás és szervezet modernizálásához, fejlesztéséhez. Az összeolvadással magasabb fokozatra kapcsolunk, a kutatói és egyetemi szféra szorosabban fonódik majd össze, aminek következtében még több érdekes, izgalmas kutatás-fejlesztés születhet majd az agrárium területén.
Kérjük, kövesse tevékenységünket a jövőben is a www.uni-mate.hu honlapon!
Közel négyszázmillió forintos uniós támogatás segítségével 19 halastavat alakítottak ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Halászati Kutatóintézetben (HAKI) Szarvason - jelentették be kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.