Együttműködési szándéknyilatkozat a NAIK és vietnami partnere, a NIFC között
2017. március 31., péntek, 12:00

A vietnami National Institute for Food Control (NIFC) vezetése a kapcsolatok felújítása és bővítése céljából kereste meg a NAIK Élelmiszer-tudományi Kutatóintézetet, majd megkezdődtek az egyeztető megbeszélések az együttműködési szándéknyilatkozat aláírása érdekében.

Dr. Somogyi Norbert, a NAIK általános főigazgató-helyettese és Prof. Le Thi Hong Hao, a NIFC igazgatója aláírja a szándéknyilatkozatot. Balra Hoang Quoc Vuong ipari és kereskedelmi miniszterhelyettes, jobbra Szabó László, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.
 

A NIFC igazgatója, Prof. Le Thi Hong Hao és a vietnami intézet tervezési és nemzetközi együttműködésekért felelős munkatársa, Vu Thi Thu Huong látogatást tett a NAIK Élelmiszer-tudományi Kutatóintézetben. A vendégek az intézet megbízott igazgatójával, Dr. Cserhalmi Zsuzsannával, továbbá az Élelmiszer-analitikai és a Biológiai Osztály vezetőivel folytattak megbeszélést, majd laborlátogatás keretében ismerkedtek meg az osztályok munkájával.
 

Az aláírást követően: Forintos Róbert, a Magyar-vietnami Üzleti Tanács elnöke, Dr. Somogyi Norbert, a NAIK általános főigazgató-helyettese, Hoang Quoc Vuong ipari és kereskedelmi mimiszterhelyettes, Szabó László, a KKM parlamenti államtitkára, Bundik Csaba, a CEEC elnöke, és Prof. Le Thi Hong Hao, a NIFC igazgatója (Kovács Márton /KKM/ felvételei).
 

Az együttműködési szándéknyilatkozat aláírására ünnepélyes keretek között került sor 2017. március 24-én, a Magyar-vietnami Gazdasági Vegyes Bizottság ülésén. Az élelmiszer-tudomány területét átfogó aláírt együttműködés fő pontjai:

  • a NAIK Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet (NAIK ÉKI) és a NIFC közötti tréning programok, amelyek lehetőséget biztosítanak a vietnami partnerek részére a HPLC, ELISA és PCR technikák speciális alkalmazási lehetőségeinek megismerésére és használatuk elsajátítására
  • közös tudományos kutatási aktivitás az élelmiszer-biztonság fokozása érdekében

A dokumentumot vietnami részről Prof. Le Thi Hong Hao, a NIFC igazgatója, magyar részről Dr. Somogyi Norbert, a NAIK általános főigazgató-helyettese látta el kézjegyével.

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.