
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., az NKM Nemzeti Közművek Zrt., a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) a biomassza forrású energiatermelés hosszú távú fejlesztéséről.

Az együttműködés célja olyan biomassza alapú energiatermelési módok kidolgozása, amelyek a Nemzeti Energiastratégia irányai mentén, hosszú távon is biztosíthatják a fenntartható és decentralizált energiatermelés megvalósítását - derül ki a felek közös közleményéből. A biomassza alapú energiatermelési megoldások ugyanis olyan technológiai és logisztikai rendszerek felállítását teszik lehetővé, amelyek a helyi igények mellett a helyi környezeti adottságokat is sokkal hatékonyabban képesek figyelembe venni.
fotó: AFP
A megállapodás értelmében az új lehetőségek kifejlesztése mellett a már meglévő ellátási láncok korszerűsítése és integrálása is kiemelten fontos a felek számára. A szerződés keretet biztosít az agráriumhoz kötődő energetikai, illetve kutatás-fejlesztési projektekben való együttműködésre: tudás és információ megosztására, valamint az energetikai szolgáltatásokban történő együttes gondolkodásra, közös kutatási projektek kitűzésére.
Programajánló
Hírek
Tisztelt Látogatók!
A hazai agrár-felsőoktatás szükséges megújulásának mérföldköve az alapítványi fenntartású Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) létrejötte, amely 2021. február 1-től 5 campuson, több mint 13 ezer hallgató számára fogja össze a dunántúli és közép-magyarországi élettudományi és kapcsolódó képzéseket. Az intézményhez csatlakozik a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is, így az új intézmény nem csupán egy oktatási intézmény lesz, hanem az ágazat szellemi, szakpolitikai és innovációs központjává válik, amely nagyobb mozgásteret biztosít a képzések, a gazdálkodás és szervezet modernizálásához, fejlesztéséhez. Az összeolvadással magasabb fokozatra kapcsolunk, a kutatói és egyetemi szféra szorosabban fonódik majd össze, aminek következtében még több érdekes, izgalmas kutatás-fejlesztés születhet majd az agrárium területén.
Kérjük, kövesse tevékenységünket a jövőben is a www.uni-mate.hu honlapon!
Közel négyszázmillió forintos uniós támogatás segítségével 19 halastavat alakítottak ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Halászati Kutatóintézetben (HAKI) Szarvason - jelentették be kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.