Fűszerpaprika és borverseny Szatymazon – miniszteri részvétellel
NAIK / Dr. Somogyi Norbert stratégiai főigazgató-helyettes – 2017. november 23., csütörtök, 10:34

A szegedi tájkörzetben a magyar fűszerpaprika termesztés újjáélesztéséhez, valamint a Szatymaz község területén egykor virágzó szőlő- és borkultúra - ami egykor a maga hétszáz hektárjával meghatározó volt a térségben – reneszánszához szeretne a községi gazdakör a maga eszközeivel hozzájárulni, ezért már közel egy évtizede ilyenkor ősszel rendezik meg a fűszerpaprika-őrlemények és borok versenyét. Ez utóbbiak nem csak az alföldi borvidékről, vagy országon belülről érkeznek, hanem a Küküllő-mentéről és a Vajdaságból, ahogy fűszerpaprika-mintákat is kapnak a szervezők Maros és Arad megyékből, valamint a vajdasági gazdák is megmérettetik magukat.

A cél tehát – számos egyéb kezdeményezésük mellett - 2009 óta minden évben megrendezni a bor- és paprikaversenyt, méghozzá a Magyar Tudomány Ünnepe keretében, a szegedi egyetemmel és a NAIK kutatóintézeteivel – elsősorban a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézettel, valamint a Zöldségtermesztési Önálló Kutatási Osztállyal - együttműködve. A termékek megmérettetését szakmai konferenciával is összekötik, ennyi év után pedig elmondható, hogy e rendezvénnyel, melynek hol Szeged, hol Szatymaz ad helyet, sikerült hagyományt teremteniük – vagy inkább újrateremteniük –, hiszen az 1884-ben megalakult Szatymazi Gazdakör már létrejötte után néhány évvel borversenyt tartott.

November 18-án az immár hagyományos rendezvényen dr. Fazekas Sándor földművelésügyi minisztert köszöntötték, aki részt vett a szakmai fórum kerekasztal-beszélgetésén, válaszolt a gazdák által felvetett kérdésekre, valamint átadta a legjobb paprika- és bormintákért járó elismeréseket is. A miniszteri látogatás súlyát jól mutatja, hogy ugyan a gazdakör bő 130 éves múltja során már a szakma számos kiválóságát vendégül látta rendezvényein, de korábban földművelésügyi miniszter csak egyszer járt a községben – nevezetesen 1909-ben Darányi Ignác.

Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója köszöntője során kiemelte, hogy a magyar termőföld jövőjét nem a mennyiségi, hanem sokkal inkább a minőségi termelés jelenti, ezt a hazai fűszerpaprika is megjeleníti, hiszen a minőség, a tradíció és az innováció egyaránt megtalálható ezekben a kiváló magyar termékekben. A főigazgató szavai szerint a szegedi tájkörzet többször megmutatta már a történelem során, hogy a hátrányokból hogyan lehet előnyöket kovácsolni, a NAIK kutatói munkájával pedig abban kíván hátországot jelenteni, hogy egész Magyarországon évről évre egyre sikeresebb és versenyképesebb mezőgazdasági termelés folyhasson.

A rendezvény hangulatát ünnepélyessé tette a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete „MAROS” szervezet gesztusa, amivel egy szépen faragott kopjafát adományoztak Szatymaz községnek, ezzel köszönve meg azt a negyedszázados munkát, amivel a helyi gazdakör az erdélyi gazdákat segítette-segíti. Csomós Attila elnök párhuzamot vont Darányi Ignác korának tárcája és a mostani FM között, hangsúlyozva, csak Darányi idejében kapott az erdélyi mezőgazdaság annyi odafigyelést, mint most és aláhúzta: nagyon nagyra értékelik, hogy a mostani tárca is mindent elkövet a kárpát-medencei magyar-magyar gazdakapcsolatok erősítéséért, a szülőföldön való boldogulásért.

 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.