Gyuricza Csaba: Kizárják a támogatásokból a fertőzött területeket
ECHO TV – 2018. augusztus 23., csütörtök, 08:50

Az idén jelentős parlagfűpollen-terhelést kell elviselnie annak a mintegy 2,5 millió embernek, akik Magyarországon parlagfű allergiától szenvednek. A parlagfűvel szennyezett területeket kizárják az agrártámogatásokból - erről beszélt Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója az ECHO TV Napi aktuális című műsorában.

Magyarországon ma minden negyedik ember pollenallergiától szenved. Ez nagyjából 2,5 millió embert jelent. Tóth Kriszta azon kérdésére, hogy mi az oka annak, hogy hazánk Európa egyik legfertőzöttebb országa, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója a következőket mondta:

a rendszerváltás után szaporodott el ilyen mértékben a parlagfű. Részben köze van a privatizációhoz, mert annak következtében rengeteg felaprózott terület jött létre, több táblaszél keletkezett, a parlagfű pedig elsősorban ott fertőz. Illetve a rendszerváltozás után volt nagyon jelentős technológiai visszaesés a mezőgazdaságban, amely szintén szerepet játszott a parlagfű terjedésében.

A földhasználó felelőssége, hogy a terület tiszta legyen, ugyanis ő kapja a támogatást – szögezte le Gyuricza, hozzátéve, a földterületek ellenőrzése EU-s előírások alapján történik, véletlenszerű kiválasztással.

Ahol a parlagfű fertőzöttsége elér egy bizonyos mértéket, azokat a területeket kizárják a támogatásokból - tette hozzá a főigazgató.

A teljes beszélgetés: 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.