Könyvbemutató a Földművelésügyi Minisztériumban
kormány.hu; NAIK – 2017. június 7., szerda, 23:45

Komplex, friss tudású szakemberekre van szüksége hazánknak, akik európai és világszinten is egyaránt versenyképes ismeretekkel vannak felvértezve, hiszen napjainkban a mezőgazdaság már a csúcstechnológiával párhuzamosan fejlődik – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója a „Kutatás-Fejlesztés-Innováció az Agrárium Szolgálatában” című könyv bemutatóján a Földművelésügyi Minisztériumban.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Gyuricza Csaba felszólalásában elmondta, hogy az elmúlt évtizedekben alaposan megváltozott a mezőgazdaság, a folyamatos átalakuláshoz pedig komolyan alkalmazkodnia kell Magyarországnak. A főigazgató szavai szerint a mezőgazdaság fejlődését ma leginkább az informatika és az információ-technológia határozza meg. Amint azt kifejtette: „a két terület szimbiózisban létezik egymással, aki az információ-technológia területén előre tud lépni, az képes a mezőgazdaságban is fejleszteni.”

Nagy István államtitkár hangsúlyozta, politikusként és agrármérnökként is feladatának tekinti a tudomány fejlődésének támogatását és a fejlett technikára épülő világ megvalósítását. Kiemelte, meg kell tanulni használni és alkalmazni a csúcstechnika legújabb vívmányait.

A könyv előszavában Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter leszögezte: „hiszünk a jövő generációjában, hiszünk együttműködési hajlandóságukban, kreativitásukban és a tudásukban, mellyel nagy lépést tudunk tenni a nemzetközi szinten is elismert innovatív magyar agrárium irányába.”

Fotó: Pelsőczy Csaba

A „Kutatás-Fejlesztés-Innováció az Agrárium Szolgálatában” című könyv a magyar agrár-felsőoktatás, illetve más, agrárprofilú intézmények munkásságába nyújt betekintést. A könyv alapvető célja, hogy olyan kutatásokat mutasson be, amelyeknek a magyar agrárium szereplői számára hozzáférhető és hasznosítható eredménye van.

 

Programajánló

2019. augusztus 23., péntek, 10:00 - 14:00
Helyszín: NAIK - Zöltségtermesztési Önálló Kutatási Osztály (ZÖKO) 6300 Kalocsa Obermayer tér 9.
2019. november 6., szerda, 10:00
Helyszín: Körmendi Kulturális Központ 9900 Körmend Berzsenyi Dániel u. 11.