Újraindulnak a lótenyésztési kutatások Herceghalomban
„Fenntartható-e eredményesen a magyar lótenyésztés?” címmel rendeztek tudományos tanácskozást a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézetében.

Dr. Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója a kimagaslóan magas érdeklődői létszámot méltatva hangsúlyozta, hogy egy olyan témakörről van szó, amely már évszázadok óta mindig is erősen foglalkoztatta és foglalkoztatja ma is az agrártársadalmat. Napjainkban pedig végre olyan időszakot élünk, amikor tudunk is érdemlegesen tenni azért, hogy egy jó nagyot lépjünk előre a hazai lovas ágazat érdekében és annak tudományos hátországának fejlesztésében egyaránt – hangsúlyozta a főigazgató. Nincs olyan ország, amelyik úgy ér el az agrárium bármely területén eredményeket, sikereket, hogy azok ne az innovációra, ne a tudomány legújabb eredményeire épülnének. A cél nem lehet más most sem, minthogy a magyar lótenyésztés újra sikertörténetté kerekedjen, ezért a NAIK ÁTHK-ban több évtized után az idén újraindulnak a lótenyésztést érintő kutatások. Ennek a munkának az egyik fontos része a NAIK ÁTHK által megálmodott méneskoordinációs bizottságnak az életre hívása, amelynek pontosan az a küldetése, hogy a kutatás világa – az ágazati szereplők részéről – megkapja azokat az impulzusokat, amelyek alapján a gyakorlatban hasznosuló, a jövőben az ágazat számára profitáló eredmények érhetőek el magyar tudásra alapozva.
Az intézményi háttérről szólva a főigazgató elmondta, hogy a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ nemcsak Magyarországon, hanem Közép-Európában is a legnagyobb agrárkutatási hálózat. Napjainkban pedig már egy – ezidáig példátlan – integrált rendszer létrehozása zajlik a NAIK égisze alatt. Ebben a munkában a lovas ágazatnak is fontos szerep jut, az ezt támogató, segítő gyakorlati agrárkutatás életre keltése pedig kiemelt fontossággal fog bírni Herceghalomban.
Programajánló
Hírek
Tisztelt Látogatók!
A hazai agrár-felsőoktatás szükséges megújulásának mérföldköve az alapítványi fenntartású Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) létrejötte, amely 2021. február 1-től 5 campuson, több mint 13 ezer hallgató számára fogja össze a dunántúli és közép-magyarországi élettudományi és kapcsolódó képzéseket. Az intézményhez csatlakozik a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is, így az új intézmény nem csupán egy oktatási intézmény lesz, hanem az ágazat szellemi, szakpolitikai és innovációs központjává válik, amely nagyobb mozgásteret biztosít a képzések, a gazdálkodás és szervezet modernizálásához, fejlesztéséhez. Az összeolvadással magasabb fokozatra kapcsolunk, a kutatói és egyetemi szféra szorosabban fonódik majd össze, aminek következtében még több érdekes, izgalmas kutatás-fejlesztés születhet majd az agrárium területén.
Kérjük, kövesse tevékenységünket a jövőben is a www.uni-mate.hu honlapon!
Közel négyszázmillió forintos uniós támogatás segítségével 19 halastavat alakítottak ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Halászati Kutatóintézetben (HAKI) Szarvason - jelentették be kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.