Porpáczy Aladárt köszöntötték 80. születésnapja alkalmából Fertődön
2018. július 2., hétfő, 13:01

Porpáczy Aladárt köszöntötték 80. születésnapja alkalmából Fertődön, a Magyar Növénynemesítők Egyesülete és a NAIK Gyümölcstermesztési Kutatóintézete által szervezett vándorgyűlésen. Porpáczy Aladár munkássága javarészt Fertődhöz kapcsolódik, ahol a Kutatóállomás vezetőjeként számtalan bogyós gyümölcsfajta nemesítésében vett részt. Az ülésen Bóna Lajos, az MNE elnöke üdvözölte a vendégeket, majd Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója köszöntötte elsőként az ünnepeltet.

Beszédében elmondta, hogy Magyarországon sajnálatosan, jelentősen lecsökkent mára a bogyós gyümölcsűek termesztése, a korábbiakhoz képest sokkal kisebb területen termesztik ma ezeket a gyümölcsfajokat. Leginkább a ribiszke és a köszméte termesztés aránya csökkent, de a szamóca és a málna ültetvények is jelentősen megfogyatkoztak, ami nagymértékben köszönhető a munkaerő hiánynak, ugyanakkor a klímaváltozás hatásai, illetve a feldolgozó kapacitás hiányosságai is nehezítik az ágazat eredményességét. A bogyós gyümölcsűek nagy kézi munkaerő ráfordítást igénylő fajok, ezért ez a szektor külön odafigyelést igényel. Lakatos Tamás, a GYKI igazgatója bemutatta a NAIK saját kiadásában megjelenő, bogyósgyümölcsűek termesztéséről szóló könyvet, ami néhány hét múlva kerülhet a kutatók kezébe. Varga Jenő, a Fertődi Kutatóállomás vezetője köszöntőjében visszaemlékezett a régre visszanyúló szakmai kapcsolatára Porpáczy Aladárral. Matuz János nemesítő részletesen ismertette Porpáczy Aladár életútját. Kristóf Ákos, az Agrárminisztérium mb. főosztályvezetője beszédében elmondta, hogy az agrárkutatás jövőjét a fiatalokban látja, és a Minisztérium mindent megtesz azért, hogy a fiatalok számára a kutatói pályát vonzóvá tegye. Az egykori kollégák közül Zatykó József emlékezett vissza meleg hangú szavakkal és vidám történetekkel a közös munkára az ünnepelttel. Varga Jenő egy átfogó előadásban ismertette a Fertődi Kutató történetét, az ott dolgozó kutatókat és az elért eredményeket, az állomás által nemesített bogyós fajtákat.

Az ülés után a vendégeknek lehetőségük nyílt megtekinteni az intézet területén és az Eszterházy család tulajdonában lévő ún. Sírdombot, ahol Herceg Eszterházy Miklós és felesége, Herceg Eszterházy Miklósné sírja található. Az utolsó szakmai program a tenyészkert meglátogatása volt.

 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.