Nagyon sok olyan szántóföldi növény, vagy zöldségfajta van Magyarországon, amelyek jól alkalmazkodnak a trópusi körülményekhez – mondta Gyuricza Csaba, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ főigazgatója kedd reggel az M1-en. A műsorban arról beszéltek, a tervek szerint nyolc afrikai országban alakítanak ki mintafarm-hálózatot, ennek első lépéseként Ghánában már több farm is működik.

Gyuricza Csaba elmondta, először különböző zöldségfajtákat – például uborkát, paradicsomot és paprikát – tesztelnek, de dísznövényeket is telepítettek egy másik farmra.
Ghána mellett Kenyában is elkezdtek mintafarmokat kialakítani – a helyi vállalkozók nagy érdeklődést mutatnak, tette hozzá.
Nigériában két magyar kukoricafajta elismerést is kapott, mert a hozamuk a többszöröse a helyi fajtáknak – közölte.
Hangsúlyozta, ha egyszer kialakul a bizalom a magyar termékek, vagy technológiák iránt, akkor az más ágazatok számára is piacot nyithat Afrikában. Ezek között megemlítette az informatikát és a vízgazdálkodást.
Programajánló
Hírek
Tisztelt Látogatók!
A hazai agrár-felsőoktatás szükséges megújulásának mérföldköve az alapítványi fenntartású Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) létrejötte, amely 2021. február 1-től 5 campuson, több mint 13 ezer hallgató számára fogja össze a dunántúli és közép-magyarországi élettudományi és kapcsolódó képzéseket. Az intézményhez csatlakozik a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is, így az új intézmény nem csupán egy oktatási intézmény lesz, hanem az ágazat szellemi, szakpolitikai és innovációs központjává válik, amely nagyobb mozgásteret biztosít a képzések, a gazdálkodás és szervezet modernizálásához, fejlesztéséhez. Az összeolvadással magasabb fokozatra kapcsolunk, a kutatói és egyetemi szféra szorosabban fonódik majd össze, aminek következtében még több érdekes, izgalmas kutatás-fejlesztés születhet majd az agrárium területén.
Kérjük, kövesse tevékenységünket a jövőben is a www.uni-mate.hu honlapon!
Közel négyszázmillió forintos uniós támogatás segítségével 19 halastavat alakítottak ki a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) Halászati Kutatóintézetben (HAKI) Szarvason - jelentették be kedden a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.