Borbírálat a NAIK SzBKI Badacsonyi Kutató Állomásán
2018. július 11., szerda, 09:24

A NAIK SzBKI Badacsonyi Kutató Állomásán június 27-én került sor a kísérleti borok bírálatára. A bírálaton a társkutató intézetek, a szőlészet-borászathoz kapcsolódó egyetemi tanszékek és az ágazatban dolgozó szakemberek vettek részt A bírálat során 52 kísérleti tétel került a poharakba, köztük a meggybor készítésére irányuló kutatási téma mintái is.

A résztvevők a fajtaérték kutatás, a klónszelekció és szőlészeti-borászati technológiai kísérletek eredményeit bemutató kísérleti borokat bírálták.

A klónszelekciós téma keretében Olasz rizling, Szürkebarát és Kéknyelű klónok és klónjelöltek kerültek értékelésre. Az Olasz rizling esetében a B. 20/16 és a B. 20/7 emelhető ki a sorból. A Szürkebarát esetében a B. 10/10 kapta a legmagasabb pontszámot, míg a Kéknyelű esetében a piros héjszínű változat pohárban is megjelenő bora került az érdeklődés középpontjába.

A szőlőtermesztési technológia kísérletek közül a különböző zöldmunkák alkoholtartalmat csökkentő kísérlet borai, egy ökológiai termesztésben is felhasználható huminsav alapú készítmény hatásvizsgálatát célzó, valamint az un. D.M.R. kísérlet borai kerültek bírálatra.

A borászati technológiai kísérletek közül az MBK-val közös fajélesztős témánk Kéknyelű fajtával végzett erjesztési tételei és egy Juhfark fajtával végzet mustkezelési kísérlet borait bírálhatták a résztvevők.

A fajtaérték kutatási témánk boraiból az intézeti vonatkozású fajták és különböző illatos fajták összehasonlítása volt a két bírálati sorozat témája. Az intézeti vonatkozású fajták közül a Zeus emelhető ki, valamint nagy meglepetést keltett az immár Badacsonyban is termő ültetvénnyel rendelkező Generosa fajta bora.

A borbírálat végén, ráadásként a résztvevők megkóstolhatták a VinAgora nemzetközi borversenyen aranyérmet kapott és a természetes borkülönlegességek kategóriájában a Champion díjat is elnyerő 2015-ös évjáratú kései szüretelésű Szürkebarát bort is.

 

Programajánló

Jelenleg nincs aktuális esemény.