GK kitüntetés augusztus 20-a alkalmából
2017. augusztus 23., szerda, 10:15

Kollégáink is kitüntetéseket vehettek át augusztus 20-a alkalmából

A Földművelésügyi Minisztériumban az Államalapító Szent István ünnepe alkalmából Fazekas Sándor állami és miniszteri kitüntetéseket adott át. A Gabonakutató Nonprofit Kft. munkatársai közül ketten is részesültek elismerésben.

Kitüntetettjeink

A földművelésügyi miniszter Életfa Emlékplakett Ezüst fokozata kitüntetést adományozott többek között Petrovszki Istvánnénak, a Gabonakutató nyugalmazott mezőgazdasági technikusának a növénytermesztési kutatásokat, főként a búza nemesítés elősegítését biztosító kiváló tevékenysége, életútja elismeréseként.


Bacsa György kutató, fejlesztő mérnök Miniszteri Elismerő Oklevél kitüntetésben részesült a napraforgó és kukorica hibridek bázis magjának szaporításában és feldolgozásában végzett, több évtizedes kiváló tevékenységéért.


Köszöntő, augusztus 20-a alkalmából

Országunk megtartó ereje egy évezrede a határt művelő, termelő, magyar emberben rejlik - mondta Fazekas Sándor, a Földművelésügyi Minisztérium Államalapító Szent István és az új kenyér tiszteletére rendezett ünnepségén.

A miniszter emlékeztetett: a földművesek alkották Szent István államának gazdasági, társadalmi alapját, ellátták élelemmel az országot, a hadsereget, a várakat, fenntartották az államot, és ha kellett fegyvert is ragadtak, hogy megvédjék a hazájukat. Ma is elképzelhetetlen a magyarság fennmaradása erős vidéki közösségek és gazdatársadalom nélkül.

Ma nemcsak Szent Istvánt, az államalapítást, az új kenyeret ünnepeljük, hanem azokat a kitüntetetteteket is, akik kitartásukkal, szorgalmukkal példát állítanak elénk. Akik megmutatják Magyarországnak, hogy személyes útjukat járva tudnak tenni a közösségért, képesek hatással lenni másokra. A most kitüntetettek kitartásukkal, szorgalmukkal példát mutatnak mindannyiunknak – fogalmazott Fazekas Sándor. (FM Sajtóiroda)

 

Programajánló

2019. szeptember 27., péntek, 15:00 - 18:00
Helyszín: NAIK - Élelmiszer-tudományi Kutatóintézet (ÉKI) 1022 Budapest Herman Ottó út 15.
2019. október 30., szerda
Helyszín: NAIK - Állattenyésztési, Takarmányozási és Húsipari Kutatóintézet (ÁTHK) 2053 Herceghalom Gesztenyés út 1.
2019. október 30., szerda, 09:30
Helyszín: NAIK - Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóintézet (MBK) 2100 Gödöllő Szent-Györgyi Albert utca 4.
2019. november 5., kedd, 09:30 - 15:15
Helyszín: Agrárminisztérium Kupolaterem 1052 Budapest Apáczai Csere János u. 9.
2019. november 6., szerda, 10:00
Helyszín: Körmendi Kulturális Központ 9900 Körmend Berzsenyi Dániel u. 11.